Hírek

Elérhetőségek

Adóbeszámoló 2023.10.20 közmeghallgatás

Tájékoztató a 2023-as évben történt adóztatási feladatokkal kapcsolatosan

 

Chernelházadamonya Község vonatkozásában a 2023-as évben sem mértékváltás sem új adónem bevezetése nem történt, továbbra is építményadó, telekadó, helyi iparűzési adó fizetésére kötelezettek az adóalanyok a helyi rendelet szerint. A községben még termőföld bérbeadásából származó jövedelmet, késedelmi pótlékot, talajterhelési díjat fizettek a 2023. évben az adózók.

A félév során az Állami Számvevőszék kezdte meg ellenőrzését az építményadóztatással kapcsolatosan, amely jelenleg is folyamatban van. A bekért anyagokat elektronikus felületen kellett 2 körben beküldeni. Az első részben általánosságban kellettek dokumentumok, míg a második részben konkrét bevallásokat, határozatokat kellett feltölteni. A nyár folyamán 2 alkalommal helyszínre is kijöttek az ÁSZ ellenőrök. Az elmondottak alapján jelentés november vége/december eleje körül várható.

 

Építményadó

2023.01.01.-jén 16 fő adóalany részére került kivetésre az adó. Az év közben történt változások okán 3 főnek adófizetési kötelezettsége keletkezett, míg 2 főnek 2022.12.31.-ei dátummal, 1 főnek pedig 2023.12.31.-ei dátummal megszűnik az adókötelezettsége.

2022-es évről áthozott hátralék: 44.100.-

2022-es évről áthozott túlfizetés: 177.943.-

Év eleji kivetés: 440.391.-

Év közbeni előírás: 110.800.-

Év közbeni törlés: 58.800.- 

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 513.363.-

 

Telekadó

2023.01.01.-jén 18 fő adóalany részére került kivetésre az adó. Az év közben történt változások okán 3 főnek 2022.12.31.-ei dátummal, 1 főnek pedig 2023.12.31.-ei dátummal megszűnik az adókötelezettsége. 4 terület mentesül mezőgazdasági művelés okán a telekadó alól, az erre vonatkozó igazolásokat az adózók megkérték, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pedig megküldte az Önkormányzat részére.

2022-es évről áthozott hátralék: 877.440.-

2022-es évről áthozott túlfizetés: 25.226.-

Év eleji kivetés: 268.491.-

Év közbeni előírás: 0.-

Év közbeni törlés: 4.530.- 

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 167.388.-

 

Iparűzési adó

2023.01.01.-jén 38 fő adóalany volt a helyi iparűzési adóban. Év közben 1 főről küldte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy székhelyet létesített a községben. A 2022-es évről beküldött bevallások közül 3 bevallás záróbevallásként került benyújtásra. Az adózók nagyrészt eleget tettek bevallási kötelezettségüknek, a hiányzó bevallások benyújtására az adózók felszólításra kerülnek.  A 2022-es adóévben még élt a kormány által nyújtott kedvezmény, a 2%-os adó helyett csak az 1%-ot kellett megfizetniük az adózóknak. Ennek köszönhetően az adózók 8.971.778 Ft-tal kevesebbet fizethettek.

2022-es évről áthozott hátralék: 45.892.-

2022-es évről áthozott túlfizetés: 1.247.613.-

2023. március 15-ig esedékes előlegek összege: 5.201.172.-

2023. szeptember 15-ig esedékes előlegek összege: 13.169.737.-

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 17.540.433.-

 

Termőföld bérbeadásból származó jövedelem

2023.-as évben 1 adóalany nyújtott be bevallást, illetve fizette meg az adót.

Év közbeni előírás: 15.847.-

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 15.847.-

 

Késedelmi pótlék

Az 1.000 Ft-ot el nem érő késedelmi pótlék összegét az adózóknak nem kell megfizetniük, mivel az kisösszegű tételnek minősül. Jelentős összegét a hátralékos adózók összegei alkotják, sok az 500 Ft-ot el nem érő késedelmi pótlék is.

Folyó évi terhelés: 210.081.-

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 6.663.-

 

Talajterhelési díj

A Soproni Vízmű által szolgáltatott adatok alapján 2 adóalanyt érint, közülük 1 a kiküldött bevallást visszaküldte, de az összeget nem fizette meg. A másik adózó pedig a bevallást is benyújtotta és az összeget is megfizette.

Előző évről áthozott túlfizetés: 5.400.-

Folyó évi terhelés: 156.600.-

2023.09.30.-ig befolyt összeg: 5.400.-

 

Az elkövetkező időszakokban a hátralékosok figyelemmel kísérése, a hiányzó bevallások benyújtására történő felszólítás, illetve az ingatlanok felülvizsgálata lesz a fő feladat.

Segítő közreműködésüket, együttműködésüket, a határidők betartását, illetve a befizetéseiket ezúton is köszönöm!

 

Bő, 2023.10.19.

 

 

                                                                                              Baranyainé Németh Anett

                                                                                                     Adóügyi ügyintéző