Településtörténet

Sárvártól 21 km-re északnyugatra, Szombathelytől 31 km-re északkeletre, Büktől 9 km-re délkeletre, a Répce bal partján fekszik. A Bük–Tompaládony útról leágazva lehet betérni a községbe.

 A falu az ország szárazabb régiójába tartozik. Az évi átlagos csapadékmennyiség 5-600 mm között alakul. Az évi középhőmérséklet 10 C fok felett van, A legmelegebb hónap a július, ekkor az átlagos középhőmérséklet megközelíti a 22 C fokot. Ezzel szemben a leghidegebb hónap január átlagos középhőmérséklete –1 C fok alatt alakul. Időjárására jellemző, hogy napfényben igen gazdag része ez az országnak a napsütéses órák száma meghaladja a 2100 órát is. Az uralkodó szélirány ÉNY-i, az átlagos szélsebesség pedig eléri a 2,9 m/s. A növénytermesztés szempontjából Bő igen jó fekvésű, hiszen az utolsó tavaszi fagyok ideje április közepére esik, szemben az ország északi részével, ahol akár még májusban is fagyhat. Az éghajlatváltozás ezt a területet is érinti. Az elmúlt 30 évben közel 3 C fokkal nőttek a nyári maximumhőmérsékletek értékei, és az előrejelzések szerint a nyári átlaghőmérséklet a jövőben akár 5 C fokkal is emelkedhet

Két falu, Csernelháza és Damonya egyesítéséből jött létre 1925-ben, 1927-ig ideiglenesen Chernelháza volt a neve. Az egyesített település nevének helyesírását a vonatkozó jogszabályokat semmibe véve az innen származó chernelházi Chernel nemesi család nevére tekintettel határozták meg. Határában, a Kukucsa-majorban 1952-ben több római kori urna- és egy 4. századi téglával fedett sírt tártak fel, amelyek mellékleteként bélyeges mécses, illatszeres üveg és agyagkancsó került elő.

A község két része közül Damonya tűnt fel először az írott forrásokban. Nevét a szláv eredetű Damján névből eredeztetik. Első ismert birtokosai az Osl nemzetség tagjai, akik közül többen is a Damonyai nevet használták. 1239-ben az ugyanezen nemzetséghez tartozó Szatmár fia, Miklós, a falu egy részét a templomos lovagoknak adományozta, de a Damonyai-családnak jelentős területei maradtak itt. A Nagydamonyának nevezett részt királyi adományként kapták a Chernel-család ősei. Ebből lett a későbbi Chernelháza, melyet 1436-ban említett írásos forrás először. Damonya tulajdonosa a johannita-lovagrend lett 1483-ban, ekkor az itt lakókra is kiterjesztették a vám- és harmincad-mentességet.Az 1400-as évektől azonban a lakosok fokozatosan önállóak lettek, illetve a Damonyai-család birtokaprózódása során egyre több nemesi birtokos jelent meg. 1671-ben 25 egytelkes nemest írtak itt össze. A 18. században elég nagy számban jegyeztek fel jobbágytelkeket. A birtokosok között találjuk a Nagy-, a Chernel-, a Végh- és a Guáry-családot. 1787-ben a 14 jobbágyi jogállású lakos mellett 25 zsellért is összeírtak. A nemesi lakosok száma ekkor 7 volt. A 19. századtól jelent meg a birtokosok között a Simon-család. 1850-ben a lakosság száma 296 fő, amely szinte egységesen katolikus vallású volt.

Chernelháza neve viszonylag későn, 1436-ban jelent meg először írásban. Létezéséről azonban már a 13. század végéről tudósít az az adománylevél, amely szerint 1272-ben V. István a Damonyainak is nevezett Mixét (Miksa) és fiát Mártont, a csehek elleni háborúban szerzett érdemeik okán, kiemelte a karakói várjobbágyok közül. Egyúttal az addig általuk használt négyekényi nagyságú földjüket örökbirtokként nekik adományozta. Az ő leszármazottaik voltak a későbbiekben több jelentős országos tisztet is betöltő Chernel-család tagjai (1360-ban Márton unokája Miklós használta először a Chernel nevet). Az általuk birtokolt faluhoz pedig a család neve társult a 15. századtól. Ugyanebben a században indult el a kisnemesi faluvá válás folyamata is, amelynek következtében 1671-ben már 13 egytelkes nemes élt itt. A 18. századra azonban ez – mint Damonyán is – megfordult, és részben visszaalakult jobbágyfaluvá. Birtokosai a Chernel-család tagjai voltak, akik spanyol mintájú juhtenyészetet és országos hírű ménest hoztak létre. 1787-ben a férfi-lakosságból 5 nemesi, 6 paraszti (jobbágyi) és 13 zselléri jogállású volt. A mindig csekély lakosságszámú települést (1787-ben 95 fő, 1850-ben 145 fő, 1920-ban 161 fő) már a feudális korban együtt írták össze a szomszédos Damonyával. Ennek és egybeépülésüknek lett következménye a közigazgatási egyesítés, amely után 1930-ban 477 lakos élt itt.

A községet érintette a Sárvár–Répcevis-vasútvonal, amelyet 1913. november 8. és 1974. május 26. között üzemelt, majd a pályát felszedték. Az 1950-es megyerendezés keretében Vas megyéhez csatolták